
Veszélyeztetett axolotl-ok szabadon engedése új reményt ad a ritka kétéltűnek
A világ egyik legveszélyeztetettebb kétéltűje, a különös, állandóan mosolygó mexikói axolotl, meglepő módon jól teljesít az mesterséges vizes élőhelyeken való kijuttatás után – derítették ki tudósok. Egy olyan tanulmányban, amely reményt ad a faj hosszú távú jövőjére, amely a kihalás szélére került, a kutatók tizennyolc fogságban tenyésztett axolotlt engedtek szabadon Mexikóváros közelében, egy helyreállított és mesterséges vizes élőhelyen. A kutatók rádiós nyomkövető eszközöket szereltek az állatokra, és megállapították, hogy az axolotl „sikeresen túléltek és táplálkoztak mindkét helyszínen” – ráadásul még súlyt is nyertek. Dr. Alejandra Ramos, a Baja Californiai Autonóm Egyetem vezető kutatója elmondta, hogy ez egy „csodálatos eredmény”. Az eredmények a PLoS One tudományos folyóiratban kerültek publikálásra, és a kutatók szerint arra utalnak, hogy az axolotl visszatelepíthető az őshonos élőhelyére.
A Xochimilco vizei, amelyeket a hagyományos mezőgazdasági gyakorlatok formáltak és a hegyekből érkező forrásvíz táplál, valaha tele voltak ezekkel a kétéltűekkel. Ám Mexikóváros növekedésével, a városiasodással, a szennyezéssel és más nyomásokkal az axolotlok a kihalás szélére kerültek, egyes becslések szerint mindössze 50 példány maradt a vadonban. „Ha elveszítjük ezt a fajt, akkor a mexikói identitásunk egy részét is elveszítjük” – mondta Dr. Luis Zambrano, a Mexikói Nemzeti Egyetem társkutatója. Az axolotl ikonikus státusza nem túlzás; az azték legendák szerint ez a lény egy isten, aki újt formálva jelenik meg – az azték tűz- és villámszónok, Xolotl, szalamandrát öltve magára.
Dr. Zambrano hozzátette: „Ha képesek vagyunk helyreállítani ezt a vizes élőhelyet és visszaállítani az axolotl populációját egy olyan városban, ahol több mint 20 millió ember él, akkor reményt adtunk az emberiségnek.” Az állatok szabadon engedésének megalapozása érdekében a kutatók helyi gazdákkal és önkéntesekkel dolgoztak együtt, hogy olyan vizes élőhelyi „menedékeket” hozzanak létre, ahol az axolotlok biztonságban élhetnek. Természetes szűrő rendszereket telepítettek a víz tisztítására, és az állatokat két helyszínen engedték szabadon: az egyik Xochimilcóban, a másik pedig egy elhagyott kőbányában, amely az évek során mesterséges vizes élőhellyé alakult.
Minden egyes állatot rádiós nyomkövető eszközzel láttak el. „A legcsodálatosabb hír, hogy mindegyikük túlélte” – nyilatkozta Dr. Ramos a BBC Newsnak. „Ráadásul azok, akiket újra elkapunk, súlyt nyertek, tehát vadásznak.” A megfigyelések izgalmas betekintést nyújtottak az axolotl viselkedésébe is. „Megállapítottuk, hogy néhány állat a legtöbb időt egy másik egyed társaságában tölti – mintha barátságokat kötne” – tette hozzá Dr. Ramos.
Ironikus módon ezek a vonzó szalamandrák a világ laboratóriumaiban és házikedvencek akváriumaiban számos példányban megtalálhatók. A faj biológiai szempontból is figyelemre méltó, mivel rendkívüli képességgel bír, hogy bármely sérült vagy elveszett testrészét visszanöveszti. Jelenleg kutatások folynak annak megértésére, hogy ez a képesség orvosi szempontból hasznosítható-e. Azonban Mexikóváros zavaros vizes élőhelyeiben még sok munka vár ránk a környezet helyreállítására és az axolotl vad populációjának helyreállítására. „Sok állat elveszíti élőhelyét világszerte” – mondta Dr. Ramos. „A helyreállítási projektek nem könnyűek, de megvalósíthatók – csak sok emberre van szükség hozzá. Nem szükséges tudósnak lenni ahhoz, hogy az ember részt vegyen – bárki a világon segíthet.”

